Jó, jó, de kicsit kevés az akció. Akit nem zavar, hogy majdnem két órán át Channing Tatumot és/vagy Jamie Bellt kell néznie annak jó lesz. Engem nem zavart...
Ha valaki történelem órán nem figyelt, viszont filmeket néz, azt hiheti, hogy a rómaiak hódításaik során csak ehhez hasonló bakiparádékat adtak elő. (Artúr király, A kilencedik légió) Pedig dehogy, a világ számos jópofább, naposabb országát sikerült az uralmuk alá hajtaniuk. Érthetetlen is, hogy a filmekben ábrázolt koszos csürhe miért is tudta az útjukat állni. Artúrnak még volt méltó ellenfele - nem gyenge germánok. Itt már csak mocsokban élő barbár népek vannak, akiket nagyon ciki nem legyőzni és a porba tiporni. Én tegnap rájöttem, miért voltak sikertelenek az északi hadjáratok: hideg volt.
A büszke római Marcus Aquila Britanniába helyezteti magát, mert apja ott tűnt el Róma jelképével az arany sassal, és ötezer katonájával együtt. Marcus pedig mindent meg akar tenni, hogy kiköszörülje a családja nevén esett csorbát. A barbárokkal való első ütközetében azonban megsebesül (az embereit hősiesen megmenti), és nagybátyjánál kénytelen lábadozni. Hova is járna az öreggel szórakozni, ha nem gladiátor viadalra? Itt menti meg a brit Escát, aki a rabszolgája lesz. Amikor Marcus tudomására jut egy mendemonda, mi szerint a sast látták Hadrianus falán túl, felkerekedik, hogy megkeresse és visszahozza. Esca kíséri, mert csak egyetlen dolog hasznosabb ott északon egy a nyelvet, vidéket ismerő helyi rabszolgánál: a még több állatbőr, de legalább pár tartalék kötött pulcsi. Hadrianus falánál a római katonák jól körbe is röhögik őket, ám ők rettenthetetlenül nyomulnak előre, hogy megtalálják a sast, és megfejtsék az eltűnt kilencedik rejtélyét.
Lassan már senki nem ringatja magát olyan illúziókba, hogy az ilyen filmekben bármiféle történelmi hűséget keressen. A filmesek sem ígérik már ezt, egyszerűen felhasználnak részleteket, összeraknak darabokat. Nem is vártam, hogy majd törióra lesz. Amitől viszont majdnem kiestem a székből, az az ellenséges törzs megjelenése volt: sötétre festett, borotvált fejű emberek csontokkal a nyakukban, dárdákkal. Annyira afrikainak néztek ki, hogy azt vártam, mikor tűnik fel egy oroszlán. Kicsit furcsán néztek ki Britannia északi részén. De tegyük is túl magunkat ezen, és azon is, hogy ők futva teszik meg azt a távot, amit a két főszereplő lóval is alig bír.
Gondolom kitaláljátok magatoktól is, hogy vajon visszahozzák-e az arany szárnyast, vagy hogy barátok lesznek-e, vagy hogy megtalálják-e a kilencedik légió maradványait...
Channing Tatumon jól áll az XL-es páncél, de nem Marcus Aquila eljátszásával fogja színészi tehetségét bizonyítgatni. Ennek ellenére hihető, és szimpatikus is a fiatal katona szerepében. Jamie Bell nem igazán tud kibontakozni Esca-ként, de amikor odateszi magát, akkor kollégája fejére nő rendesen. Erre főleg akkor van lehetősége, amikor már a fal túloldalán vannak, és Marcus Esca nyelvtudására van utalva. A film végén pedig elereszt egy Jamie Bell-es szemtelen mosolyt is. De a legviccesebb a viadal, amikor odaáll a kétszer akkora gladiátor elé. Az első pofonig reménykedtem, hogy mégis inkább riszaviadal lesz. Érdekes, hogy a két színész közötti különbség mennyire jót tesz a két eljátszott karakter különbségének. Kicsit olyan, mint amikor a kutya úgy dönt, nem hajkurássza többet a macskát, az meg nagy kegyesen megengedi, hogy a másik a barátja legyen. Szerintem működik ez a dolog, és szerencsésnek mondható a színészek kiválasztása.
Külön öröm Donald Sutherlandet látni, aki persze most sem okoz csalódást.
És ki a kihagyhatatlan mellékszereplő? Manapság minden film nyomokban Mark Strong-ot tartalmazhat. Kicsit aggódom, hogy a Harry Potter 7+1 része lemegy nélküle.
Nagyon szórakoztató, hogy az erőd elleni nagy támadást nem más vezeti, mint Bicskey Lukács, akit a legtöbben csak Psycho-ként ismerünk. ('Légyszi...') De több más magyar színész is feltűnik és ez jó. Szép csöndben leforgatták itt a környéken, de Angelina nem volt itt, így nem is tudott róla senki.
Kénytelen vagyok A kilencedik légióval összehasonlítani, mert a két történet kapcsolódik egymáshoz, és azt is nemrég láttam. Nagyon örültem, hogy ebben nincs CGI vér, ami literszám fröcsög az arcomba. Vagy legyen ketchup, vagy semmi, de 'megrajzolva' nagyon szánalmasnak tartom. Főleg, hogy ordít róla, hogy nem igazi. De A sasban nincs ilyen, és nem is hiányzik. És valami csodálatos megkönnyebbülés, hogy kihagyták a romantikus szálat, és megkíméltek attól, hogy bárki bárkivel összejöjjön. (Na akkor aztán unalmas lenne, ha valaki még egy nő miatt is rinyálna benne, nemcsak a halott apák emlékét hánytorgatnák fel ötpercenként.)
Kicsit lassú, de jó, sokkal jobban tetszett, mint A kilencedik légió, pedig Michael Fassbender megtette, amit lehetett. Lehetne több akció, de ami van az azért pörög. Nincs túlbonyolítva, és jók a színészek.
Kevin Macdonald - Az utolsó skót király, A dolgok állása
Channing Tatum - Step Up, Bunyó, Közellenségek, Kedves John, A dilemma
Jamie Bell - Billy Elliot, A dicsőség zászlaja, Hipervándor, Ellenállók