Kétszer is meg kellett néznem, hogy eldöntsem, mit írjak róla, hogy tetszik-e egyáltalán, és hogy mennyire menthetetlen. Nem mindennap kerül a kezeim közé olyan film, ami tényleg ennyire szélsőséges reakciókat vált ki belőlem.
Szóval Wendy nem egy egyszerű eset. Ami legelőször megfogja az embert, az a hangulat. Apró amerikai bányászváros, talán inkább csak falu, picike térrel a közepén. Erre a térre néz Dick háza is, ahol apja halála után egyedül lakik. Ritka az ilyen névtelen, kortalan helyszín. El sem tudom dönteni, mikor játszódhat, mert művészi ügyességgel használ modern és régi tárgyakat, elemeket a rendező. De nincs is szükség az évszám meghatározására, a film tökéletesen működik ebben a precízen megteremtett, elszigetelt mikrovilágban. Kicsit színházi díszlet-szerű a tér, sőt a párbeszédek, és a cselekmény nagy része is megállná a helyét a deszkákon. Narrátorunk is van, Dick Wendyhez írott levele segít megérteni a főszereplő motivációit, és teszi egésszé a mozit. Szerves része a filmnek, nem kerete, Dick szemszögéből bontakozik ki az egész történet.
Adott ez a bizarr helyszín, hősünk pedig bizarr időtöltésbe kezd. Kialakul egy még bizarrabb szituáció, és a végkifejlet, hát mi más is lehetne, ha nem bizarr?
Dick először még csak munkatársával kettesben válik a fegyverek pacifista megszállottjává, éjszakánként szakkönyveket bújnak, barkácsolnak, és egy elhagyatott tárnában célba lőnek. Fegyvereiket társuknak nevezik, és nevet adnak nekik (és – főleg később – személyiséggel ruházzák fel), így lesz Dick partnere Wendy.
Mindkettejük életét megváltoztatja, hogy pisztolyt viselnek. Határozottabbak és sikeresebbek lesznek, megnő az önbizalmuk, a kemény munkát végző bányászok szemébe tudnak nézni. Ezen felbuzdulva Dick azt javasolja, hogy osszák meg a titkukat néhány másik lúzerrel, kiemelve őket addigi unalmas életükből. Öt fős csapattá alakulnak, Dandyknek nevezik magukat, és természetesen Dick-et választják meg a banda főnökének. Szigorú szabályokat is felállítanak, a pacifizmust helyezve előtérbe. Eszük ágában sincs senkinek ártani, a fegyvereket csak arra használják, hogy általuk adott önbizalom jobbá tegye őket és a környezetüket. Berendezik a búvóhelyüket, és valódi mesterlövészekké és szakértőkké válnak. Az egyéniségük is egyre inkább kibontakozik, és inspirálóan hatnak egymásra.
Az egész szituációnak valami baljós hangulatot kellene éreztetnie, mégiscsak gyerekek játszanak fegyverekkel. De az a legfélelmetesebb, hogy soha egyetlen pillanatra sincs feszültség, a néző beszáll a játékba, hiszen a vak is látja, hogy ebből semmi rossz nem sülhet ki.
A túlbuzgó helyi sheriff a Dandykről mit sem sejtve Dick gondjaira bízza Sebastian-t, aki nem is tartozhatna kevésbé közéjük, hiszen lelőtt egy embert. Dick a kis csapat minden tagjánál elért fejlődéstől megrészegülve elhatározza, hogy Dandy-t farag egy bűnözőből. Sebastian jelenlétét később maga Dick fogadja fenntartással, mert tudtán kívül saját konkurenciáját vette be a csapatba. Felborul az egyensúly, és odalesz a harmónia, ami eddig jellemezte a barátokat. Egy nézeteltérés megbeszélése közben kiderül, hogy van a városban valaki, akinek nagy szüksége lenne a magabiztos Dandy csapat segítségére.
Ez az új akció vezet el a film kissé hatásvadász, szürreális, de talán mégis életszerű befejezéséhez. Látom magam előtt (az én első reakcióm is ez volt), ahogy az nézők ráeszmélnek, milyen irányt vesz a cselekmény, majd felállnak, és azt mondják: na menj a picsába, én ezt nem is nézem végig. Aztán persze maradnak, de végül a film ellen billen a mérleg nyelve.
Muszáj felmentenem a forgatókönyv íróját, hiszen a film tanulsága egyértelmű. A Dandyk a legmeredekebb pillanatban sem hátrálnak meg, sőt bátran szállnak harcba. Hogy miért? Mert elkötelezték magukat a saját kis valóságuk mellett, és függetlenül a következményektől, a végsőkig kiállnak egymásért és az elveikért. Tovább is megyek kicsit. Tudták, mi vár rájuk, mielőtt meghozták a döntést, hogy véghezviszik a tervet. És azt is tudták, hogy mit veszíthetnek. Dick barátok nélkül, egyedül élt korábban, Freddie-t folyton megverték a suliban, Huey nyomorék, és a többieknek is megvolt a maga baja. De a dandység mindegyikükből a legjobbat hozta ki, folyamatosan fejlődtek, lettek valakik. Nemcsak egymásban láttak többet, hanem a saját szemükben is nőttek, és ez a legfontosabb. Amikor lelepleződtek, tudták, hogy vagy visszatérnek a középszerűnél is rosszabb, unalmas kisvárosi életükbe és soha többé semmi izgalmas nem fog velük történni, vagy küzdenek olyan emberként, akikké váltak, az eszme nevében, ami erőssé tette őket.
Mindenképpen megérdemel egy esélyt a film, és ha nem is jön be a vége, a hangulat, a zene, a humor, és a szereplők kárpótolnak érte.
Zene: The Zombies dalok nemcsak a hangulathoz adnak hozzá, de a szövegeikkel is kiegészítik a filmet. Amikor felcsendülnek, kicsit megáll az idő, kicsit mosolyra húzódik a szám. Kedvenc részem, amikor Dick kimászik az ablakba, lenéz a térre, süt a nap, és happy minden.
Humor: nem földön fetrengős poénok, hanem az, ahogy Dick reagál dolgokra a maga cinikus, öntudatra ébredt módján, és Jamie Bell zseniálisan adja elő ezeket a kis rezdüléseket. Van néhány apró infó a legelején, és rákontráznak később a film folyamán. Olyan apróságok ezek, amiktől nagyon lehet szeretni egy filmet.
Szereplők: a főszereplő Jamie Bell remekül játszik, csak az a cuki angol akcentusa tűnt el, amit a Billy Elliotban úgy szerettem. De mit lehet tenni, ha egyszer amerikai fiút alakít? Szerintem nagyon meggyőzően alakítja ezeket a különc figurákat, és minden bizonnyal fényes jövő elé néz. Mindenki más is hibátlan a rá osztott szerepben, társai a szemünk láttára lesznek elesettekből menők, és amikor van rá lehetőségük, akkor a saját személyiségük is megcsillan. Nem egy kaptafára készült gyerekek ezek, és a fiatal színészek is tudatában vannak ennek. Bill Pullmann nagyon is sheriff-szerű sheriff, de az antipatikus fajtából, jól lehet utálni az elejétől. A filmben oly ritka feszült pillanatok akkor vannak, amikor megjelenik.
Most, hogy összeszedtem a gondolataimat a Kedves Wendyvel kapcsolatban, egyre jobban tetszik. Mind a történet, mind a képi világ nagyon érdekes, szokatlan meg… utoljára: bizarr. Furcsa film, de nagyon jó. Talán a pontszámot is elsiettem az IMDB-n. Késő bánat. Nagyon érdekelne a véleményetek.
It's the time of the season for loving
Thomas Vinterberg -The Third Lie, D-Dag, A végső megoldás: szerelem
Jamie Bell - Billy Elliot, A dicsőség zászlaja, Hipervándor, Ellenállók, A sas
