Azt gondolná az ember, hogy mindenki tudja: a politikában mindenki csal és hazudik, semmi nem az, aminek látszik, és szerencsétlen választópolgár elég szépen meg van vezetve a média által is. Főleg, ha elnökválasztásról van szó. Amerikában, ahol a kormányzó mellett hatalmas csapat dolgozik azon, hol, mikor és milyen infó jelenjen meg a jelöltről vagy akár a riválisról.

Ki hinné, hogy épp a kampányfőnök jobbkeze, az ígéretes karrier előtt álló tanácsadó (nevezzük annak) annyira naiv, hogy beveszi azt a sok maszlagot, amivel az elnökségre pályázó kormányzó, Morris szédíti a népet. A magánrepülős jelenetben Stephen teljes meggyőződéssel áll ki a Morris által képviselt elvek mellett, mert tényleg hisz abban, hogy ha a pasas elnök lesz, majd tényleg megváltja a világot. Ja nem, az országot. Bocs. Ha a nagy lelkesedéssel a főnökénél akarna jó pontot szerezni, simán elnéznénk túlbuzgóságát, így viszont csak szánakozva figyeljük, azon töprengve: miféle bura alatt nőtt fel ez az ember? De nem is ez a legnagyobb baja, hanem az, hogy azt hiszi, ha ő maga tisztán játszik, és jóindulatú, vele nem történhet semmi rossz a legendásan veszélyes, törekvő, másikat eltaposó, egymás hátába kést szurkáló miliőben.

A hatalom árnyékában Stephen politikai ártatlanságának elvesztéséről szól, és arról, hogy ezután csendben szipog-e szállodai szobájában, vagy a maga javára fordítja az eseményeket?

A történet viszonylag szimpla, minden cselekményszálba bekavar valaki, de az alap szitu nem újdonság senkinek. Mindenki átlépi a szabályokat, aztán lesnek, amikor a dolgok kezdenek rosszra fordulni. Minden ilyen akciót ezerszer láttunk már. A csodált lángész főnök Paul, mégsem az őrangyalunk, az újságíró mégsem kedves vacsorapartner, a gyakornok meg mindenkivel lefekszik. Hihetetlen, nem? És képzeljétek, még a kormányzó beszédeit is mások írják.

Ennek ellenére valami csoda folytán mégis megvan a megfelelő tempó és a feszültség. A politikai áskálódás és manipulációk amúgy is bicskanyitogatók sokak számára, hát még ha a félig-meddig szimpatikus fiatalember karrierje a tét. Naná, hogy izgi, de persze érte sem tenné tűzbe senki a kezét. A film nagy előnye, hogy bepillantást ad a kulisszák mögé, ami – szerintem – tényleg érdekes. Nagy hátránya viszont, hogy csak a felszínt kapargatja, csak olyat mutat amit már láttunk, és nem elég bátor ahhoz sem, hogy legalább a végkifejletnél kikattanjon valaki morális iránytűje, és karriergyilkos, ám emberi lépésre szánja el magát.

Stephen figurájában megvan a lehetőség, hogy szívből szurkoljunk neki, de végül se nem annyira kedves, se nem annyira tökös, hogy igazán megkedveljük. Gosling sajnos nem a régi a Drive óta. Lassú, és hiányzik belőle az a tűz, amit a Törésben, a Blue Valentine-ban, vagy a Szerelmünk lapjaiban láthattunk. Néha csak jelen van, de általában bárki más, aki szerepel a jelenetben simán lejátssza. Néha még Evan Rachel Wood is, akinek a játékánál csak a bőre halványabb.

Viszont egy sor zseniális színésszel is dolgunk van itt. Clooney a kormányzó szerepében tenyérbemászó, de eladja magát. Alattomos, és mindig tudja, mit kell mondani, ahogy egy politikusnak kell. Teljesen meggyőző. Paul Giamatti az ellenfél kampányfőnöke, okos, de kevésbé ellenszenves alak, szintén szuper. Áradozhatnék az újságírónő Marisa Tomeiről is, mert belőle sohasem elég, de aki a filmet viszi, az Philip Seymour Hoffman, természetesen. Ő Stephen főnöke, Morris kampányának leghatalmasabb irányítója: Paul Zara. Bármit is csinál, nem viccel, és az embereitől is teljes odaadást és lojalitást vár el. Ő az egyetlen aki úgy istenigazából káromkodik, viszont olyan könnyedén ahogy levegőt vesz. Szókimondó, és megingathatatlan. A kedvenc jelenetem volt, amikor a végén Stephennel elköszönnek egymástól. Mindkét fél nagyvonalú, és megadja a tiszteletet. Zseniális.

Clooney igazán lendületes, csillagos-sávos kampány-filmet rendezett. Csak az a baj, hogy a végszó az: minden jó úgy, ahogy van, a politika végül mindenkiből megtört, cinikus patkányt csinál.

Ettől függetlenül feltétlenül ajánlom a filmet mindenkinek, mert tényleg jó. Pont azt adja, amit a bemutató sugall, ritka ez manapság. Stabil, végig élvezhető dráma, Clooney jó rendezőnek bizonyul.

George Clooney - Egy veszedelmes elme vallomásai, Jó estét, jó szerencsét!, Bőrfejek

Ryan Gosling - Emlékezz a titánokra, Kísérleti gyilkosság, Szerelmünk lapjai, Törés, Véres románc, Blue Valentine, Őrült, dilis, szerelem, Drive

Philip Seymour Hoffman - A tehetséges Mr. Ripley, Majdnem híres, A vörös sárkány, Az utolsó éjjel, Hideghegy, Derült égből Polly, Capote, Mission: Impossible III, Apu vad napjai, Charlie Wilson háborúja, Kétely, Rockhajó, Pénzcsináló

Evan Rachel Wood - Tizenhárom, Az eltűntek, A pankrátor, The Conspirator