Ha a populáció azon 10 százalékához tartozol, akik nem tudják, miről szól, vagy mi lesz a vége, és mindezt a moziban akarod megtudni, akkor ne olvass...
Elég gyenge idegzetűnek vallom magam, az elsősegély tanfolyamról is kimenekültem a pulzáló és a vérzés szavak hallatán. A biztonság kedvéért a folyosó mellett ültem vízzel és rágóval felszerelve.
A dolgok közepébe csapok, mert én a fent említett puhányságom miatt nagyon vártam, hogy történik meg a dolog, mikor, és milyen hosszan... Szóval igen, Aron Ralston valóban levágja a karját, és ez tényleg eléggé megviselheti az embert, de nem több pár hosszú percnél. Viszont, csak infó, de hasznos lehet: az a két csont a karban nem törik el egyszerre, és a nyiszatolás is véres, és Aron a sebben turkál a késsel, és igen, jól láthatóan idegeket vág el. Folyik a vér, igen. De egyáltalán nem hatásvadász. Emiatt nem megnézni a filmet nagyon nagy hiba.
Szerencsére nem is erre van kiélezve a történet, illetve dehogynem, de mégis annyi minden mást is kapunk a rendezőtől.
A film legelején több sávban, klipszerűen pörög a felvezetés, a Gettómilliomosból ismerős (de nem ugyanolyan) lendületes, magával ragadó zenével. Mindvégig nagyon jó zenék csendülnek fel. És a tempó is marad.
Aron Ralston nem egy felelőtlen ember, egyszerűen csak kirándulni megy. Egyedül. Valószínűleg eszébe sem jut, hogy bármi történhet vele a hétvége alatt egy terepen, amit nagyon is jól ismer. Esik egyet a bringával: röhögés és fotó, majd száguld is tovább. Eltévedt túrázó lányokat kalauzol, és mindeközben 1: megtudjuk, hogy mekkora nagy kirándulókirály, és 2: megkedveljük. Esetleg kedvet is kapunk egy túrabakancs beszerzéséhez. Útjára engedi a csajokat, majd egyedül folytatja útját.
Minden elővigyázatossága ellenére mozdul meg az a szikla, amely foglyul ejti egy hasadékban. Már azt rossz volt nézni, hogy kb. 50 centi széles vájatokban gyalogol, hát még, hogy beszorult. Rázuhan a kő a karjára, és pár másodpercig csak nézi: tik-tak... Itt ragadtam. Oké, hát fájni fog, de kihúzom a karom. Nem megy. Jó, akkor megemelem a követ... nem mozdul. Szívás.
Leltárt csinál a cuccaiból, és az elkövetkezendő 5 napban mindent megpróbál, hogy kijusson. Közben néha visszaemlékszik, hallucinál, vagy filmezi magát. És ettől a film nem veszít a pörgésből, mindig történik valami, és közben izgulunk, mert már nagyon kedveljük őt, és mert tudjuk, hogy szombaton szorult be, és szerdára 'már' levágja a karját. Nem tudom, hogy az igazi Aron valóban csinált-e ilyen videókat, de az nagyon vicces, amikor már alig van magánál, megválaszolja saját magának a kérdést: Tééééényleg nem mondtad el SENKINEK, hova mész?
Minden erejét arra fordítja, hogy kijusson valahogy, mondom ezt annak ellenére, hogy 'fejfát' vés magának a sziklába. És egyszer sem kezdi el sajnálni magát. Amikor kiszabadul végre, még megfordul, és csinál egy képet a helyről.
Amellett, hogy végignézzük, hogy próbál napokig kijutni, megismerjük a jellemét is. És itt jön képbe James Franco alakítása, aki nem a színész, aki eljátssza a csávót, aki beszorult, hanem ő maga a csávó, aki beszorult, egy percre sem esik ki a szerepből, egyszer sem játssza túl. Ami nagy megkönnyebbülés azt a zavart téblábolást látva az Oscar-on.
Danny Boyle hihetetlen érzékkel választ témát, és nagyon precízen rendezi meg. Valahogy nem sok, nem kevés, pont ott és akkor vált helyszínt, amikor kell. A végén már csak azt igazolja, amit mi is tudtunk: Aront nem tartja vissza egy csonka kar attól, hogy továbbra is hegyet másszon, kalandozzon. Nagy húzás az is, hogy csak a sziklaomláskor írja ki: 127 Hours. Hát... valóban ott kezdődik.
Danny Boyle - Trainspotting, A part, 28 nappal később, Gettómilliomos
James Franco - Pókember, Flyboys - Égi lovagok, Ananász expressz, Milk
