Rajongói vélemények ide vagy oda, én vártam a Pókember rebootot. Sam Raimi filmjei sem voltak épp rosszak, de volt egy hatalmas hibájuk: Tobey Maguire. Ha a főszereplő tehet tönkre filmet, akkor ő megtette, és a csinos, de használhatatlan Kristen Dunst sem segített sokat a produkción. Willem Dafoe és James Franco mentették valamelyest a helyzetet. Nem néztem meg másodszor egyik részt sem, és mára már sikerült nagyrészt elfelejtenem mindegyiket, szerencsére.
Pedig én aztán szeretem a szuperhősös-képregényes felállást, jópofának tűnt ez a pókarc is, de mint mondtam, ez a Maguire szerintem nem volt méltó a szerepre. No, de nem azért ragadtam billentyűzetet, hogy őt szapuljam, térjünk is rá a mai témára, ami nem más, mint Marc Webb, és az ő csodálatos Pókembere.
Kezdjük azzal, hogy a történet szempontjából senki ne várjon sok újat. Csak megcsípi az a pók Pítör Párkert, majd Ben bácsi 'balesete' ösztönzi arra, hogy hirtelen jött szupererejét bűnüldözésre használja fel. Fel is sóhajthatnak többen: ezt már láttuk. Nem is olyan régen.
Amitől ez a Pókember több, az Andrew Garfield. Még mindig olyan a sérója, mint egy hülyegyereknek, és akkora a feje, mint egy bolygó légkörrel, de tökéletesen eljátssza az esetlen srácot, és még a piros-kék hacukában is önmaga marad. Nem merül ki az eszköztára bambán bámulással, és nem okoz gondot elhinni, hogy ő egy intelligens srác, aki nemcsak a bekrepált hűtőt tudja megszerelni, hanem egy hálókilövőt is gond nélkül összeeszkábál. Viszont mihelyt Gwen Stacy (a mindig oly elbűvölő Emma Stone) közelébe kerül, szó szerint megkukul, és minden lány elolvad majd, mert nagy gimis szerelmek emlékei rohanják le őket akaratlanul is. Az 500 nap nyár rendezőjének keze nyoma leginkább itt látszik meg. Gwen és Peter jelenetei érzékenyebbek, mint amit egy akciófilmben várnánk. A két szereplő köré akaratlanul is odalátjuk a hormonok tűzijátékát.
A csajozás és bűnüldözés mellett azonban Peternek fel kell dolgoznia Ben bácsi halálát is, és kezelnie kell a folyton aggódó May nénit, aki ki tudja, miket gondolhat, amikor Peter folyton összeverve ér haza az éjszaka kellős közepén.
A főgonosz-vonalon is érdekes a helyzet, ugyanis Peter rég eltűnt szülei is szerepet kapnak az egykori tudóstárs, Dr. Curt Connors (Rhys Ifans), és egy régi aktatáska előkerülésével. És hiába lesz ő később a félelmetes Gyík, egy pillanatig sem lesz gonosz ellenfél, inkább csak egy ismerős, akinek időközben nemcsak a kinézete, hanem a motivációja is gyökeresen megváltozott. Mindvégig benne volt a levegőben, hogy két pofozkodás és hálóba tekerés között ők ketten mégiscsak megbeszélik a dolgokat, hátba veregetik egymást, és a hátsó ajtón át távoznak. És működik, hát ki mondta, hogy utálnunk kell? Hogy velejéig gonosznak kell lennie? Minden nagyobb cécó nélkül választja a rossz utat, a jelleme azonban nem változik meg.
Ezek a kis finomságok adják az 'új' Pókember film erősségét. Van lehetőségünk igazán megismerni a karaktereket, már-már agyalunk is a sorsukon, de mindenképp közelebb kerülünk hozzájuk. Ez csak a legjobbaknak sikerül, és ezért nem lehet igazán szeretni Amerika kapitányt vagy Thor-t. Nem adnak semmit magukból. Ellenben Peter minden apró vívódását látjuk, és vele együtt izgulunk, elkapja-e a Gyíkot, vagy van-e bátorsága megcsókolni Gwent.
Kicsit döcögősen indul a film, erős deja vu érzéssel, de Garfield alakítása kárpótol érte. Jópofa nagyon, ahogy tör-zúz fogmosás helyett, és az is, amikor egy elhagyatott raktárban az erejét próbálgatja. Nincs túllihegve a fotós-téma sem. A suliban verekedős jelenet könyvtáros része pedig kifejezetten vicces. A kínos pillanatok az új barátnő apjával pedig fájón életszerűek.
Kíváncsi vagyok nagyon a kivágott jelenetekre, mert gyanítom, hogy sok minden kimaradt, főleg történet mesélő részek, vagy beszélgetések. Annyiban viszont szerencsések vagyunk, hogy nem tömködtek bele kötelező jellegű akciójeleneteket (lásd pl. a Prometheus tökéletesen felesleges 'vérfarkasos' részét). Nem a legpörgősebb szuperhős film, de mindenképpen figyelemreméltó teljesítmény mind színészi, mind rendezői szempontból. Nekem nem hiányzott több robbantás meg autósüldözés. Tetszettek Peter poénjai, észjárása és esetlensége, és Pókember remekül koreografált lengései, a képregényből kimásolt jellegzetes mozdulatokkal.
Nemcsak Andrew Garfieldot illeti elismerés, Emma Stone is megérdemli, hogy szóljunk róla, mert szép és okos, és tehetséges színésznő. Rhys Ifans, a Gyík mellett Denis Leary is remek Captain Stacy szerepében. Sally Field egy kicsit háttérbe szorul, de talán csak mert az igazi fia azért mégiscsak Forrest Gump.
Lehet, hogy nem tetszik majd nektek ez az összehasonlítás, de Marc Webb hasonlót tett, mint Christopher Nolan Batmannel. Megmutatta az igazi énjét, súlyt adott a karakternek, és világhódító útra indította újra a mozivásznon. Pókember most indult el az új úton. És Batman? Nos, erről majd kicsit később.
Marc Webb - 500 nap nyár
Andrew Garfield - Gyávák és hősök, Doctor Parnassus és a képzelet birodalma, Social Network - A közösségi háló, Ne engedj el!
Emma Stone - Superbad, A meztelen dobos, Excsajok szelleme, Könnyű nőcske, Örült, dilis, szerelem, A segítség
