Négy nap kánikula, napozás, úszkálás és olvasgatás után arra ébredtem, hogy kimondhatatlanul vágyom már légkondicionált helyiségre, meg egy bödön gépi kólára, jéggel. Röpke másfél órányira volt is egy pláza, és mivel a görögök nem hívei a szinkronnak, pikk-pakk találtunk nézhető filmet.
Tom Hanks biztosra megy a filmjeivel. Általában amiben játszik vagy aminek a producere, narrátora, kitalálója, az siker lesz. A Larry Crowne nem fogja a bevételi rekordokat döngetni a mozikban, de valószínűleg a tékák polcain nem mennek majd el Hanks és Roberts mellett az anyukák.
Az a jó a filmben, hogy az égvilágon semmi meglepő nem történik benne. Viszont happy. Sehol egy fordulat, egy kiszámíthatatlan csavar, vagy egy gonosz kavarás. Crowne kirúgásán túlesünk az elején, de tulajdonképpen végül ezzel is csak nyer. Beiratkozik egy iskolába, ahol új barátokra talál, és beleszeret a tanárnőjébe. Ennyi a film története, de közben annyira szerethető és aranyos, vannak benne jó poénok. Egyszer csak Larryt meg a nézőt is elkapja a fiatalos lendület.
Ezért aztán amellett, hogy tanul, és a fiatalok rendbe szedik a frizuráját meg a ruhatárát, az egész élete megváltozik. Vannak dolgok, amikről kénytelen lemondani, de végül egy teljesebb, boldogabb jövő elé néz.
Tom Hanks megilletődött arccal játssza végig a filmjét. Mivel Crowne már rég kinőtt az iskolapadból, nem csoda, hogy azt sem tudja, hova nézzen, amikor bekerül egy előadóba. Nekem Hanks örökre Gump, Forrest Gump marad, most sem maradt el ez az érzés a film közben. Viszont határtalanul optimista, képes józanul gondolkodni, és szorgalmas. Nem is kell más a sikeréhez.
Julia Roberts előtt le a kalappal, kicsit talán túl vékony, de remek ruhákban (nem blúz-szoknya kombináció, hanem ruha) mutogatja a virgácsait, és nagy napszemüvegek mögül villogtatja az arccsontját. Karaktere kicsit besokallt a férjétől, unja a munkáját, és hiteles szenvedő tekintettel kezd, majd folyamatosan enyhül meg a film végére. Valahogy jó őt nézni a vásznon, természetes és szép.
Pam Grier is feltűnik aki Jackie Brown-ként lehet ismerős, nem sűrűn látni mostanában. Cedric the Entertainer pedig Larry szomszédját és barátját alakítja, aki a háza előtti placcon árulja a régiségeket hajótól csocsóasztalig mindent, valamint jó tanácsokkal is bővel ellátja hősünket.
Akcióra és agymunkára ne számítsatok, de a Larry Crowne tökéletes lehet egy forró nyári napon sorozat ismétlések bambulása helyett.
Tom Hanks - Nyomul a banda (rendező), Egyik kopó, másik eb, Forrest Gump, Apollo-13, Ryan közlegény megmentése, Halálsoron, Kapj el, ha tudsz, A Da Vinci-kód
Julia Roberts - Micsoda nő, Egy ágyban az ellenséggel, A Pelikán ügyirat, Sztárom a párom, Erin Brockovich - Zűrös természet, A mexikói, Ocean's Eleven - Tripla vagy semmi, Ocean's Twelve - Eggyel nő a tét, Mona Lisa mosolya, Közelebb, Kettős játék, Ízek, imák, szerelmek