Vártuk, mint a Messiást, de hogy pontosan mi lesz ez, azt nem hiszem, hogy bárki is meg tudta volna mondani. Én vártam valami Világok harcát gyerekekkel, mások új E.T.-t, megint más valami hasonlót az Állj mellém!-hez. És hejjjjjj, mindenki megkapta amit akart.
Amikor először megláttam a bemutatót, azt mondtam: ha nem lesz valami elnagyolt hülyeség, vagy erőltetett és röhejes a lény, ami a vonatból kiszabadul, akkor még jó is lehet a film. Sikerült ügyesen eltitkolni a bemutatóig, én legalábbis nem láttam semmi kiszivárgott anyagot a neten. Bár nem is nagyon kutattam utána. Nyilván Spielberg neve is a moziba csődítette az embereket, de azt hiszem, ezek után J. J. Abrams a saját nevével is el tudja már adni a filmjeit.
Időzzünk is el egy kicsit rendezőnknél. J. J. Abrams neve ismerős lehetett, főleg a TV-ből. Író és producer, olyan sorozatokat írt és néhanapján rendezett, mint a Lost, vagy az Alias. Producerként is ténykedik, szintén a sikeresebb szériákhoz adja a nevét és pénzét. Ha valaki emlékszik a Mission: Impossible III-ra, igen, azt ő rendezte. De ismerősebb lehet a 2009-es Star Trek, ami rendkívül közel áll a szívemhez, és most olyanokat kell mondanom, hogy 'átjött' és 'nagyon egyben volt'. Szóval nem egy kispályás kezdővel van dolgunk.
Az alapsztori a csapból folyt már régóta: hetvenes-nyolcvanas évek, amerikai kisváros. Kissrácok filmet forgatnak, és véletlenül egy vonatszerencsétlenség szemtanúi lesznek, sőt meg is örökítik egy részét. Az egyik vagonból elszabadul valami, majd szokatlan eltűnések következnek. Emberek, kutyák, mikrohullámú sütők. Katonák is feltűnő mennyiségben árasztják el a terepet, és hallgatásuk az ügyről csak még idegesebbé teszi a lakosságot. Na ebben a közegben folytatódik tovább a zombifilm forgatása, és a főszereplő kisfiú szerelembe esése a főszereplő kislánnyal.
És ez a gyerekbanda a film nagy erőssége. Bár egyik kölyök nevét sem jegyeztem meg, de jópofák, kedvesek, nagyon gyerekek. Normálisan reagálnak az eseményekre: az elején mint a kisfiúk, aztán pedig amikor emelkedik a tét, akkor találékonyságukat felhasználva a felnőtteket megszégyenítően lépnek akcióba. Az ifjú színészeket körültekintően válogatták, nem mesterkéltek, nem üresek, nagyon is ott vannak. Mindegyikük külön személyiség.
Nem árulok el nagy titkot, de azért ne olvassa, aki meg akarja nézni.
E.T. előkerül, kicsit jobban hasonlít egy űrlényre (már ahogy mi azt elképzeljük ugye - helló Alien...), és nem világít az ujja, de a célja ismerős: haza akar menni. Csak a gonosz felnőttek nem hallgatják végig, és kísérleteznek vele, és bezárják, és mindjárt sírva is fakadnánk, ha érdekelne egy cseppet is a lény sorsa. Sokkal inkább izgulunk a gyerekekért, akik valami csoda folytán ügyesen végigbukdácsolják magukat az író által eléjük gördített akadályokon. Mert a felnőttek még arra sem képesek, hogy rájöjjenek, mit akar a lény, hol rejtőzik és mit kell tenni, hogy segítsünk rajta. Végül az idegen a városka fellelhető fémjeiből és a rendelkezésére álló szuperkockákból megépíti az űrhajóját, majd távozik. Persze csak miután utolsó, és legfontosabb alkotóelemként a kisfiú halott anyukájának a nyakláncát is bele nem olvasztotta az űrjárműbe. Nem, nem volt manipulatív.
Nem valószínű, hogy egy csapat kölyökkel el lehetett volna adni nekünk a filmet. 'Filmet forgatnak, és?' De az ötlet, hogy összehozza ezt a sztorit a földönkívülivel, az nagy húzás volt. Az elején izgulós, aztán felbukkan és valóságos lesz, és közben nem éreztem erőltetettnek ezt a vonalat. A Super 8 sok műfaj ügyes egyvelege. Ebbe sokan bele is buktak már, de J. J. Abrams annyi érzéssel, emberséggel és szeretettel ragasztja össze, nem lehet rajta fogást találni sehol.
Valamiért 2011 legjobb nyári blockbusterének nem érzem. Főleg így az X-Men: Az elsők után. Talán nem fogott meg a hangulat, mert a hetvenes években még nem voltam magamnál. De elhiszem, hogy egy érettebb korosztály tízévesként visong a BMX-ek és az autók láttán, meg az erőteljes kalandos gyerekkor-érzéstől, ami belengi az egész filmet. Az zavar nagyon, hogy hatásvadász Disney családi film utóérzetem van, pedig tetszett meg minden… El is olvastam jópár kritikát a neten, hátha találok valami kézzelfoghatót, amit megerősíthetek, vagy megcáfolhatok, de a hangulat beszippantott minden vitriolos tollú bloggert, és még azokat is, akiknek a munkája a kritika. De ez nem baj, majd egyszer újranézem, és lehet, hogy megvilágosodom.
Olyan apróságok miatt jó nagyon, amiket nem lehet felsorolni, mint például a kezdő jelenet a táblával, a Kaznyk családnál a káosz, hogy Joe és Charles walkie-talkie-val beszélgetnek...
Két dolgot említek még: a vonatkisiklás nagyon jó, csak sokkal hosszabb a szükségesnél. Végtelen hosszúságú vonat, ami mindent szállít. És csak jönnek, jönnek a vagonok. Mintha az egyik szereplő kisfiú csinálta volna, aki totál odavan a robbanásokért, és mindenhová petárdákkal meg saját készítésű bombákkal mászkál. Nem kisebbítette volna a produkciót a nem visszafogottabb, de rövidebb jelenet. A másik: Abrams imádja a lens flare-t használni, olyannyira, hogy a belinkelt Wikipedia oldalon meg is említik a nevét. A probléma az, hogy amíg a Star Trek csillogó, tiszta környezetébe tökéletesen beleillett, kellett, és hozzátett, addig itt túlzás. Van helye akkor, amikor a gyerekek forgatnak, és használnak plusz világítást, de néhol tök fölösleges. en.wikipedia.org/wiki/Lens_flare
Tetszett a film, és nagyon ajánlom is. Még az sem vette el a kedvem, hogy az utálatos arcú Kyle Chandler az egyik főszereplő. Abramsről hallunk még, remélem, hamarosan. És köszönet a Fanning-családnak Dakotáért és Elle-ért. Hajrá, csajok!
J. J. Lens Flare Abrams - Mission: Impossible III, Star Trek
Joel Courtney, Riley Griffiths, Ryan Lee, Elle Fanning - színészpalánták, még növésben
Kyle Chandler - tévésorozatok, Amikor megállt a Föld, Morning
Ron Eldard - Egy asszony illata, Pokoli lecke, Deep Impact, A sólyom végveszélyben, Szellemhajó, Változó vizeken
