Christopher McCandless úgy érezte, a társadalom csak arra ösztökéli az embereket, hogy feleslegesen halmozzanak fel mindenféle felesleges javakat. Minden vágya az volt, hogy kiszakadjon, és legalább egy kis ideig elszigetelten éljen. 113 napot töltött magányosan egy elhagyatott kisbuszban Alaszka közepén. Az ő elképesztő kalandját filmesítette meg Sean Penn, és az alaszkai táborozást megelőző, államokon átívelő hátizsákos kirándulást is bemutatja.
Visszaemlékezések és a múlt eseményeit bemutató részek során, apránként ismerjük meg McCandless motivációját, személyiségét, gondolkodását. Az elején csak azt tudjuk, hogy megérkezett, majd az odavezető út során szerzett barátait, tapasztalatait, kalandjait is láthatjuk.
McCandless rendkívüli fiatalember volt, antropológiát és történelmet tanult, szeretett olvasni, és elmélkedni. Úgy gondolta, hogy a valódi élet egy olyan helyen vár rá, ahol összhangban élhet a természettel, messze a többi embertől. Elmélete szerint a boldogságunk nem kizárólag a másokhoz fűződő kapcsolatainktól függ.
De hiába akart elhatárolódni, hiába tartotta túlértékeltnek az emberi kapcsolatokat. Kirándulása során barátságokat kötött, és életeket tett jobbá. Nyitott, kedves embernek ismerték meg, és bár egészen más volt a véleménye az életről, a pénzről, az egész világról, mégsem erőltette ezt soha senkire. Amikor beszélt róla visszafogott volt, és jól tudta, hogy az emberek nem igazán fogják megérteni. Mindemellett kiállt az elvei mellett, és nem nyugodott addig, amíg néhány a vadonban eltöltött hónappal lehetőséget nem kapott, hogy bebizonyítsa, vagy megcáfolja saját világképét.
Alaszkában, a Stempede Trail melletti kisbuszban megtalálta azt az inspiráló magányt, amit keresett. Folyamatosan feljegyzéseket írt a naplójába, olvasott és jegyzetelt. Vadászott és gyűjtögetett.
Nem igazán érdekelte, hogy kb 0 kempingező tapasztalattal rendelkezett, és ráadásul egyik legmostohább, de kétségtelenül legszebb vidéket, Alaszkát választotta úti céljául.
De nem a cél a lényeg, hanem az oda vezető út. Ami varázslatos, izgalmas, gyönyörű, és inspiráló. Nemcsak a fiatal kalandornak, hanem a nézőnek is. Felsorolhatnám a barátait, akikkel találkozott, vagy akik segítették. Leírhatnám a különböző barátságok természetét és nagyszerűségét, de a film ezt nálam sokkal jobban be tudja mutatni.
A filmet 2007-ben a legrangosabb filmes díjakra jelölték, ezek közül többet el is vitt. Jelölt volt többek között Sean Penn (rendezés), Hal Holbrook (legjobb férfi mellékszereplő) és természetesen Emile Hirsch (legjobb férfi főszereplő). A fiatal színész meglepően érett játékkal adta vissza az elmélkedő és a kalandvágyó McCandless-t is. Elérte, hogy a nézők a végtelenségig vele gyalogoljanak gondolatban (még úgy is, hogy nem feltétlenül tartják épeszűnek...), és hogy a film bemutatása után turisták százai zarándokoltak a buszhoz.
Az Út a vadonba az egyik legszebb film, amit mostanában láttam. Megható, de mégsem erőltetett vagy közhelyes. Közben érdekes, és a végén a körmünket is lerágjuk izgalmunkban. Mindenkinek meg kellene néznie, legalább egyszer az életben.
Linkelem Christopher McCandless életét, de bele ne olvassatok, ha meg akarjátok nézni a filmet. Csak kiegészítő infó, és spoileres lehet!
Sean Penn - Indián vér, Menekülés az éjszakába, Az ígéret megszállottja
Emile Hirsch -Szüzet szüntess!, Alpha Dog, Lélegzet, Milk, A legsötétebb óra
