A Pitch Black (2000) egészen elfogadható ijesztgetős sci-fi volt. Azon kívül, hogy a Riddick karakter szokatlan, sötétben látó tulajdonsága kis színt vitt az unalmas sci-fi figurák közé, Vin Dieselt is megismertette a közönséggel. A sötétség krónikájával (2004) a készítők részletes fantasy világot építettek a karakter köré cselszövéssel, jó és rossz harcával, nekromonger (halálkufár) terjeszkedéssel, kipusztított fúria néppel… A szereposztás is impozánsabb volt már, Judi Dench mellett az akkor még újonc Karl Urban és Thandie Newton is szerepet kaptak.
Most, 9 évvel később, Riddick visszatér a kezdetekhez. Ismét egy kihalt bolygón hajt a túlélésre, bár a koncepció annyira nem világos.
Eleve nem értem, miért nem boncolgatták tovább a nekromonger-fúria ellentétet, pedig az volt az előző történet sava-borsa, hogy Riddick lord marshallá küzdötte magát. Ami ellenségeskedést és politikai mozgolódást ez okozott, az itt egy félmondtaban hangzik el, pedig remek táptalaja lehetett volna egy okos és tartalmas történetnek. Ezzel szemben az alaphelyzet az, hogy Vaako egy óvodásnak is átlátszó trükkel egy kihalt bolygóra csalja Riddicket, hogy aztán ott rohadjon ítéletnapig.
Hamar kiderül azonban, hogy a bolygó, ha nem is annyira népes, azért számtalan olyan fantáziadús CGI lény lakik rajta, aki főhősünk vérére szomjazik. Azzal, hogy Riddick összecsavarozza törött lábát, legyőzi a vad kutyákat, és túljár a fura vízi-skorpió eszén, el is megy az első háromnegyed óra. Kicsit kétségbe is estem, hogy kénytelenek leszünk egy szereplővel végigülni a filmet, amikor megérkezett a fejvadász csapat. Meg a hívatlanul felbukkanó galaktikus rendőrség, akiket történetesen a Pitch Black-ben megismert Jones bús képű apja vezet.
Mihelyt az újonnan felbukkant szereplők elkezdtek beszélgetni, felrémlett, hogy inkább az új Woody Allen filmet kellett volna választani.
Biztos én vagyok egyre kevésbé toleráns, meg biztos a szinkron is sokat rontott rajta, de a film második fele annyira komolytalan, hogy néha nem lehet megállni röhögés nélkül a keménykedő párbeszédeket, a reménytelenül hülye jeleneteket, a totál fölösleges túlzásokat és a szánalmas poénokat.
Ami tetszett viszont, hogy legalább annyit káromkodnak, mint amennyi vér folyik, kihasználva a 16-os besorolást. Kár, hogy erőltetett az egész.
Utálok rossz filmekről írni, pedig sokkal könnyebb, mint a jókról. Nem ezekre kellene szót vesztegetni, hanem arról írni, mennyire jó a Star Trek, és remélem, hogy láttátok. De ezt láttam hétvégén, és ez kívánkozik ki, hogy nagyjából ugyanaz az alkotó gárda hogy tudta ennyire rossz irányba vinni az amúgy népszerú koncepciót.
Hacsak nem az volt a terv, hogy Vin Dieselt helyezzük minél több szép háttér elé, feszítse az izmait, pásztázza végig a kamera. Katee Sackhoff pedig domborítsa amit kell, és akkor minden rendben lesz.
Hát annyira azért nincs rendben, nem is tudom, ajánlom-e ezt a filmet bárkinek, hacsak nem annyira nagy rajongója az előző két résznek, vagy Diesel-nek, hogy muszáj látnia. És lehet, hogy lesz folytatás.
David Twohy - Galaktikus támadás, Pitch Black, Merülés a félelembe, Riddick - A sötétség krónikája, Pokoli édenkert
Vin Diesel - Pitch Black, Halálos iramban 1, 2, 3, 4, 5, xXx, Túl mindenen, Riddick - A sötétség krónikája
