Shawn Levy filmjében jól megfér egymás mellett a robotharc, a férfi apává válásának felelősségteljes története, egy kisfiú konoksága, egy road movie hangulata és a spielbergi nagyszabású történetmesélés. Meg a happy end. Családi film, amit elő lehet majd venni karácsony estéken levezetésképpen.
A mesékben az a jó, hogy van elejük és végük, nem hagynak minket kétségek között, és a történet is kerek, teljes kell hogy legyen. A Real Steel írói ezt szem előtt is tartották, nincsenek kusza szálak és felesleges jelenetek. Van egy kis konfliktus, itt-ott veszély leselkedik a főhősökre, de abban a biztos tudatban üljük végig a film 120 percét, hogy a végére minden jóra fordul majd. És hogy 9-től 99 éves korig mindenki imádni fogja.
Nem kis meló lehetett mindezt úgy összehozni, hogy ne legyen unalmas. A jelenetek kiszámíthatóak, de maga a történet már annyira nem, és itt jön képbe Hugh Jackman és Dakota Goyo. Charlie Kenton nem kevésbé gyerek, mint a fia, Max, amikor találkoznak, és bizony fel kell nőnie a feladathoz. A gyerek persze ugyanolyan makacs és akaratos, mint az apja, és a kettejük közötti feszültség, a ’nem-de’ típusú párbeszédek megadják a kellő lendületet, és az alapot ahhoz, hogy mindkét karakter fejlődhessen.
Bailey (Evangeline Lilly), Charlie egykori edzőjének a lánya, most az edzőterem tulajdonosa és talán Charlie életének egyetlen állandó szereplője kedves mosollyal asszisztálja végig apa és fia civódását. Bár Charlie időnként az agyára megy, de azért mindig van egy két biztató mondata.
És hogy jön képbe a robox? Idősb Kenton ezzel próbálná keresni a kenyerét, mióta a hagyományos emberboxra már nem vevő a nép. Tudjátok, a film a nem túl távoli jövőben játszódik. Charlie kicsit lúzer, kicsit peches. Ebből a tunyaságból rángatja ki kicsi Kenton, aki hála a videojátékoknak tehetséges robot-irányítónak bizonyul, a kikukázott, majd felturbózott Atom pedig komoly veszélyt jelent az aktuális bajnok pozíciójára.
A családi drámát mindig pont jókor váltja egy jelenet a szorítóban vagy egy zsúfolt arénában, nem ül le a film, mert mindig vannak tempósabb részek. Max az anyja halála miatt kerül az apjához, de erről nem esik szó közöttük, az írók elkerülték a fölösleges érzelmes jelenetet a gyerekkel. Piros pont.
Dakota Goyo szerintem nagyon jó választás volt, és hiába néz ki úgy, mint egy kis Justin Bieber kezdemény (még táncol is), azért mégiscsak tehetséges színészpalántának könyveltem el. Jól egyensúlyoz a kisfiú és a kis műfelnőtt között. Megvan a magához való esze, és inkább szerethető, mint idegesítő. Amúgy tudja valaki, miért néz ki minden amerikai gyerek úgy, mint akinek bili mentén vágták le a haját, de azt is fél éve?
Hugh Jackman a szokásos rosszfiú külsejű, mégis jófiú karaktert hozza csak most rövid hajjal, borostásan. Jó színésznek tartom, de nem hiszem, hogy valaha színészként megváltja a világot. Az ilyen szerepekre viszont tökéletes. És jól mutat a filmekben - a nők ezért szeretik, a pasik meg azért, mert laza. És ő Wolverine, mi több kell ennél?
Evangeline Lilly nagyon bájos nő, tökéletesen illett a film koncepciójába, nem játszotta túl, talán egy icipicit halvány volt, de ez megbocsájtható. Nem bánnám, ha gyakrabban felbukkanna.
A Real Steel nagyon hangulatos, egy robot versus bika viadallal kezdődik egy vidéki vurstliban, aztán egy elhagyatott állatkertben harcol Atom, később high-tech arénában lép fel. Közben pedig a vidéki Amerikából is elcsíphetünk képeket, amikor Charlie és Max a következő helyszínre utaznak a kamionnal. Figyelemreméltó a hatalmas boksz edzőterem is, hatalmas boltívekkel, téglából, középen a szorítóval, a falon plakátok. Mivel a film nem a távoli jövőben játszódik, néhány nem is olyan elképzelhetetlen kütyü is megjelenik benne. Átlátszó telefon például, és irányítható robotok léteznek is már. Ezeken az eszközökön kívül nem sok minden utal arra, hogy a jövőben járunk, nagyon is életszerűvé és hihetővé téve a fikciót. És még a zenéje is nagyon jó.
Összességében egy nagyon jól megszerkesztett produkciót láthatunk, ami egyszerűségében nagyszabású, de nem száll el. Kedves, de nagyon igyekszik nem nyálas lenni. Egészen az elejétől humoros is, és ez a humor nem durva, nem erőltetett, inkább hétköznapi. Jackman és Goyo adják egymásnak a labdákat. Kicsit izgulhatunk, nevetünk, élvezzük a látványt, szurkolunk a ringbe szállt robotoknak. Ezt nevezem szórakoztatásnak.
Shawn Levy – Szakítópróba, Tucatjával olcsóbb, A rózsaszín párduc, Éjszaka a múzeumban 1-2, Párterápia
Hugh Jackman – X-Men, A csábítás elmélete, Kardhal, Kate és Leopold, Van Helsing, Eltévedt lelkek, Füles, A forrás, A tökéletes trükk, Szex telefonhívásra, Ausztrália, Butter
Dakota Goyo – Thor
Evangeline Lilly - A bombák földjén, Szerelem életre-halálra, Lost
