Szerencsére mi nem a nulla felé haladunk, hanem a nullától. Szerencsére a fizetőeszközünk nem az idő. De hiba lenne eltekinteni attól az elcsépelt, de nagy igazságtól, hogy az idő bizony pénz. Még ha nem is szó szerint. Hogy a pénzünkön, amit hosszú és unalmas napok nehéz munkájával keresünk meg, minőségi időtöltést veszünk magunknak. Mozijegyet, kéthetes nyaralást, fitnesz bérletet.
Will Salas világában az idő bizony szó szerint a fizetőeszköz, és aki nem vigyáz, hamar lenullázódott karral, holtan végezheti az utca közepén. A többiek meg csak vállat vonnak: lejárt az ideje. Dayton szegény környék, egy-két napért már megtámadják az arra járót. Ezért is feltűnő a külvárosba tévedt idegen, akinek több, mint egy évszázad ketyeg a karján. Halála előtt mindezt Willre hagyja, valamint egy olyan igazságot, melynek birtokában már ő sem maradhat Daytonban. A város leggazdagabb zónája felé veszi az irányt, ahol rengeteg felhalmozott idő, és persze sok-sok időmilliomos van.
Hamar kiderül, hogy itt már egészen mások a játékszabályok, a pókerasztalnál nem csörög zseton, hanem digitális kijelző pittyeg, és az a gyanús, ha valaki rohan, mert errefelé nem fél órákkal futnak az emberek az életükért. Lassan mennek, testőrrel járnak, és heteket adnak a pincérnek borravalóként. (Tetszett az a gesztus, hogy a kis leolvasóval levonta az ebéd árát, aztán jött a kézfogásos időátadás.)
Egy jól sikerült leosztás után (muszáj megemlítenem, hogy a főhős végre nem király pókerrel nyert, mint a filmekben általában, hanem alacsony sorral - ez igazán üdítő, bár számomra ismeretlenek voltak az emelés szabályai) Will időcsilliomos lesz, és a világ leggazdagabb embere, Philippe Weis zártkörű partijára is meghívást kap. Már épp kezd összemelegedni a lányával Sylviával, amikor megérkezik az időrendészet, hogy Henry Hamilton halálának körülményeiről faggassák. Mondanom sem kell, hogy senki nem hiszi el, hogy a férfi önszántából adta Willnek az idejét, így aztán ugrott az idő, a csaj, és a helyzet kezd elég kilátástalanná válni. Will Salas karaktere elég meggyőző ahhoz, hogy lehessen érte izgulni, ezért én nem is taglalnám a történetet tovább. Nézzétek.
Mi is ez a film? Egy átlagos, néha meglepő, néha meg kiszámítható akció. Viszont a környezet meg a történet annyira kreatív, és kidolgozott, hogy szájtátva bámultam, és nem volt kedvem belekötni semmibe. Kifejezetten jól esik, amikor a rendező nem rág szájba semmit, és legtöbbször én úgy ülök be a moziba, hogy elfogadom a megteremtett világot, amit a film elém tár, és apróságok fölött szívesen elsiklom az élmény érdekében. Nem tettünk fel kérdéseket, amikor Luke kettős naplementében gyönyörködhetett, és nem kérdezem meg azt sem, honnan ez az idő őrület, és miért/hogyan került a 'tőke' a gazdagokhoz. Van ez a világ, és kész. Valaki gondolkodott rajta, leírta (nem remakelte, újragondolta, folytatta vagy előzményezte), és egy másik valaki még a kosztümöket is erre a világra tervezte. (Külön kis cipzár van a csuklónál, hogy könnyebben fel lehessen húzni...) És respect ezért. Autók átrajzolva, a jövőre szabva, az építészet letisztult, és furán hangzik, de valamennyire időtlen az összkép. Nagyon egyben van, és egyedi.
Ami még nagyon tetszett, az a precízen tervezett kosztümök és átgondolt szettek tömege. Akinek volt pénze, az valami örök életű, letisztult stílusú ruhában volt, aminek még az anyaga is hét nyelven beszélt. Akinek nem, az meg úgy nézett ki, mint bármelyikőnk hétvégén. Colleen Atwood többször dolgozott Tim Burtonnel, A mexikói, a Lemony Snicket - A balszerencse áradása és a Támad a Mars! is neki köszönhette a remek kosztümöket. Oscart nyert a Chicago, az Egy gésa emlékiratai és az Alice csodaországban jelmezeiért, és még hatszor jelölték. Szóval nem véletlenül akadt meg a szemem már az első félórában a gyönyörű kabátokon, háromrészes öltönyökön, szuper kiegészítőkön és változatos anyagokon, érdemes figyelni.
Justin Timberlake tud színészkedni, ezt már bizonyította, és még szimpatikus is, nem lehet rá panasz. Teljesen éretten játszik, nincs benne semmi mesterkélt. A laza a legjobb szó, bár a karakter kicsit elhalványul néha, de lehet kedvelni. Ebben a kegyetlen világban Will a határtalan jószívűségével néha baleknak tűnik, de mégis ő a nép Robin Hood-ja. Minden helyzetből a legtöbbet próbálja kihozni, és néha a szívére hallgat az esze helyett. Közben meg okos is. Igazi jógyerek a gettóból, akivel nem nehéz azonosulni.
Sylvia Weis apja, és a testőrei árnyékában él, és valószínűleg régóta keresi az alkalmat a lázadásra. Will útja épp jókor keresztezi az övét, és a dúsgazdag úrilány végre igazi - bár kissé veszélyes - életet élhet. Amanda Seyfried pontosan olyan, mint egy megelevenedett porcelánbaba, és a rövid, de klasszikus szabású ruhák meg a magassarkú cipő (amiben még így is egy fejjel alacsonyabb, mint JT), csak még jobban kihangsúlyozza ezt. Még halpikkelyes 45-ös is szinte nagyobb nála, és persze furán néz ki a kezében, de közben bájos és kicsit naiv is marad. Nem ripacskodik, és csak limitáltan használja a dögös nézését, és imádnivaló, na.
De a meccslabda bizony Cillian Murphy-é, aki tökéletesen alakítja Raymond Leont, az elszánt, ravasz és megvesztegethetetlen időrendészt. (A timekeeper sokkal többet mond...) Neki jutott a legmenőbb bőrkabát, feszülten rágózik, és mindig ott lohol Will sarkában. Akár hisz a rendszerben, akár nem, a végletekig kitart és a kötelességét teljesíti. Talán ez a tartás, és önbizalom, ami annyira szimpatikussá teszi, hogy a végén már nem is voltam benne biztos, kinek szurkolok.
Nyugodt szívvel mondhatom, hogy Hollywood legszebb színészeit és színésznőit sikerült összeszedni, Olivia Wild mellett az időrabló gengszterek sem kispályások (már ahogy kinéznek, mert színészileg nem itt villantanak...) Egyedül Weis apa (Vincent Kartheiser) lóg ki a sorból, nyilván az egyetlen egyértelműen negatív karakter lehetett kevésbé szabályos arcú.
Faith Whittlesey mondta: Ne feledjük, Ginger Rogers mindent megcsinált, amit Fred Astaire - hátrafelé, és magas sarkú cipőben. Óhatatlanul is ez az idézet jutott eszembe, amikor elnéztem a háztetőkön extrém magas sarkúban ugráló, fegyvert szorongató Amanda Seyfried-et. És jól szórakoztam minden percén. A fikció, ami sokat bíz a fantáziánkra. Nekem 100 perc kiváló moziélményt adott.
Sok a fanyalgás, de én nem értem. Andrew Niccol ötévente ír/rendez egy filmet. Tehetné gyakrabban. Nem, ez nem egy új Gattaca, ez más. Kicsit olyan, mint szegény Duncan Jones, aki megcsinálta a Holdat, utána meg a Forráskódot, és a nép fel volt háborodva. Nem jobb, nem rosszabb, mert nem lehet összehasonlítani. Aki egyfajta filmet szeret, nézzen valami jól bevált sorozatot. Finchertől is mindenki a Harcosok klubját várja megint, de hadd döntsék már el a rendezők, hogy mit tartanak jónak. Elkényelmesedtünk, nehéz minket kizökkenteni, aláírom. De szórakozni járjunk moziba, ne kötekedni.
Andrew Niccol - Gattaca, Simone - Sztárcsináló 1.0, Fegyvernepper
Justin Timberlake - Edison, Alpha Dog, A káosz birodalma, Social Network - A közösségi háló, Rossz tanár, Barátság extrákkal
Amanda Seyfried - Mamma Mia!, Kedves John, Levelek Júliának, A lány és a farkas, Chloe - A kísértés iskolája
Cillian Murphy - 28 nappal később, Kényszerszünet, Leány gyöngy fülbevalóval, Hideghegy, Batman: Kezdődik!, A sötét lovag, Napfény, Eredet
