David Ayer rendezőtől nem áll messze a zsaru téma. Többek között a Kiképzés és a SWAT forgatókönyve, és a méltatlanul hanyagolt Az utca királyai kerültek ki a keze alól. Az utolsó műszakban szerencsére (már hogy a néző se egy kaptafára készült cuccot nézzen) teljesen más irányból közelíti meg ezt a világot. Számítottam korrupcióra, árulásra, firnyákos nyomozásra, de ez a film nem erről szól.
Két Los Angeles-i zsaru teszi a dolgát. Rögtön egy Jake Gyllenhaal monológgal kezdünk, miközben autósüldözünk a járőrkocsi kamerájából. Az első percben már Anthony Swofford motoszkál a fejünkben, sőt még utalás is van arra, hogy Taylor korábban tengerészgyalogos volt. Jól indul tehát a dolog. Michael Peña pedig három perccel később már meggyőz, hogy nemcsak Taylor legjobb haverja, hanem a miénk is. Mike Zavala teljesen hétköznapi humora, folyamatos pofázása, és nagy bölcsességei adják a film lelkét. És a folytonos poénkodás nagyon jól elveszi a drámai, néhol valóban megrázó történések élét. Nem sok drámán lehet ilyen jókat röhögni, és nemcsak én voltam így ezzel, szuper volt a hangulat a moziban.
Gyllenhaal és Peña remek választás volt, átlagos figuráknak tűnnek, marhaságokkal szórakoztatják egymást, amikor unalmas a műszak. Amikor viszont akció van, egyből felelősségteljes zsaruvá vedlenek, és még ez is abszolút hihető. Semmi mű hősködés nincs a filmben, magasztos jellege meg végképp nincs, mégis egyértelmű, mennyire bátrak, és hogy a sok viccelődés nélkül beleroppannának abba, amit nap mint nap látnak.
Natalie Martinez és Anna Kendrick még több színt visznek a filmbe, szépek és nagyon lehet szeretni mindkét karaktert. Kendrick főleg nagyon jó szerintem, mert tökéletesen játssza a hétköznapi csaj szerepet, miközben annyira sugárzik, hogy senki nem csodálkozik, hogy Taylor totál belehabarodik Janetbe. Kellenek a jó csajok a filmbe nagyon, mert van két rendőrnő (America Ferrera és Cody Horn), akik annyira kemények, hogy meg is ijed kicsit az ember.
A legtöbb buddy film (48 óra, Halálos fegyver, és a többiek) könnyedsége azonban hiányzik Az utolsó műszakból. Ők nemcsak partnerek, hanem a legjobb barátok is. Sokkal komolyabb itt a hangvétel. Egész másfajta poénok vannak itt, rendkívül üdítő és új volt nekem ez a humor. Mintha a gimiben ökörködne az osztály. Viszont sohasem egy komoly helyzeten viccelődnek, nem komolytalankodják el a munkájukat. Tulajdonképpen piszkosul azon dolgoznak az egész filmben, hogy bemutassák, mennyire felelősségteljes, és veszélyes ez a meló.
Ez egy erőszakos film, vannak benne durva dolgok. Viszont mindig csak eszközként használva, nincs is benne semmi hatásvadászat. Az el van persze túlozva, hogy minden napra jut valami akció, de ez egyáltalán nem zavaró. Nyilván nem sok rendőr lát annyi borzalmat egész pályafutása során, mint a néző a 100 perc alatt, de remekül mutatja be a város mocskát és bűzét. Minden értelemben.
Történet alig, szinte dokumentarista a stílus. Erre rá is játszik, hogy Taylor folyamatosan igyekszik mindent kamerára rögzíteni, mert valami projecten dolgozik, még zsebre tűzött mini kamerákkal is. Nem is emlékszem, hogy van-e olyan kép, ami nem ráng, mint az állat, a kameraállványt valószínűleg el sem vitték a forgatásokra. Még a járőrkocsi belsejét vevő fix kamera a legbiztosabb pont. Máskor ettől kikészülök, de mivel még meg sem száradt a pecsét az útlevelemben, nem kis nosztalgiával gondolok Los Angelesre. Ez a stílus pedig szinte szagolható közelségbe hozta a várost. Bár épp a leggázabb környéket, de ez is elég volt az elérzékenyülésre.
Az, hogy mibe keverednek, és hogyan, nem fontos a mondanivaló szempontjából. Egy nagy RESPECT a végén jár mindenkinek, de főleg az LAPD-nek. A rendező és a színészek pedig hibátlanul mutatják be a témát. Nagyon közel állok ahhoz, hogy az IMDB-n a skála magasabb régióiba pontozzam ezt a filmet. Nagyon kellett egy ilyen, és nagyon nagyon tetszett.
Természetesen mindenki menjen, és nézze meg moziban. Angolul. Ja, és tényleg: ha innátok egy felest minden alkalommal, amikor a 'buddy', 'partner' vagy a 'man' elhangzik, a film végére tuti elfogyna még a szomszéd piája is.
David Ayer - Nehéz idők, Az utca királyai
Jake Gyllenhaal - Donnie Darko, Holnapután, Túl a barátságon, Bizonyítás, Bőrnyakúak, Zodiákus, Testvérek, Szerelem és más drogok, Forráskód
Michael Peña - Millió dolláros bébi, Orvlövész, Gyávák és hősök, A Föld inváziója - Csata: Los Angeles, Hogyan lopjunk felhőkarcolót
Anna Kendrick - Egek ura, Fifti-fifti, Várandósok - Az a bizonyos 9 hónap, The Company You Keep