Vagy egy órája jöttem ki a filmről, és valahogy még nem tértem magamhoz. A Transformers után voltam ilyen legutóbb, mintha lecsapolták volna az agyamat.
De kezdjük az elején. Mindenek előtt az iskolában görög mondákat, irodalmat és történelmet tanulunk, mindannyian. Mert ez mindennek az alapja, és ezek a mondák szövevényesek, rafináltak és izgalmasak. Nagyon remélem, hogy a görögök a mozijegyen spórolnak a válságuk közepén, mert ha erre beülnek, csak még jobban elkeserednek. Hihetetlen, hogy a több száz olümposzi istenekről, engedetlen emberekről, intrikákról és románcokról szóló mítoszból nem lehetett egy olyan történetet összerakni, amit egy felnőtt ember végig tud nézni sírva röhögés nélkül.
Még a cselekménnyel nem is volt nagy baj, de a párbeszédek minősíthetetlenek. Ha a főpapnő, az érintetlen látnok 110 percen keresztül csak közhelyeket puffogtat, akkor van miért aggódni. Nem tudom, hogy a suta párbeszédek, vagy a nagyon sötét képek zavartak-e jobban, (bár ez utóbbi lehet, hogy a 3D miatt volt).
Közben szívből sajnáltam a színészeket, akik valószínűleg az 'Állj ide, és nézz ki jól!' instrukciónál nem kaptak több utasítást. Látszólag próbálnak túllendülni ezen, de aztán feszengés lesz a vége. Igazán érdekes, hogy annyira jól tartják magukat, hogy senki nem válik ellenszenvessé, pedig aztán szurkolni nemigen lehet a főhősöknek, maximum abban, hogy 1 - a következő jelenetben talán történik valami vagy 2 - ha gyorsan odaérnek, ahova mennek, talán hamarabb véget is ér a film. A bemutató alapján még mozgalmas is lehetne, sok akcióval, de túl sokat merengenek, beszélgetnek, bár néha levágnak egy-egy fejet, amikor a helyzet úgy kívánja.
Véleményem szerint a Halhatatlanok ékes bizonyítéka annak, hogy a semmiből nem lehet megrendezni a 'másik' 300-at. Ahhoz kellett egy nagyon erős képi világú képregény, meg egy olyan rendező, aki kellő tisztelettel nyúlt az alapanyaghoz. Csak azért, mert itt is van pár lassítás és itt is sarut hordanak meg CGI vér folyik, ez nem ér a spártaiak nyomába. Sőt, az úgy alázza le ezt, istenek ide vagy oda, mint Leonidasz az árkádiai 'katonákat'.
Értem én, hogy a rendező Tarsem Singh ezzel a festői képi világgal el akart szórakozgatni kicsit, de az egész annyira öncélú lett, hogy élvezhetetlen a film, hiába néz ki jól sok helyen. Kevesebb fölösleges látványelem, egy kis pofozgatás a forgatókönyvön, és máris emészthető filmet kaptunk volna. Meg persze, ha nem azért lett volna csak a 3D, hogy el lehessen adni, természetesen jobb lett volna, ha inkább 2D, de világosabb és nemcsak találgatom, hogy mi van a vásznon.
Pár szót azért érdemelnek a színészek is. Henry Cavill talán ugyanúgy sodródott az eseményekkel, mint az általa megformált Tézeusz, meglepett arccal, és néha odacsapott, amikor azt mondták. Mickey Rourke is látott már szebb napokat, Freida Pinto tehetségében pedig komolyan kezdek kételkedni. Luke Evans legalább jól nézett ki, mint a beképzelt Zeusz. Az egyetlen, aki tudott valamit kezdeni magával, az Stephen Dorff, az ő karaktere az egyetlen, akiben van némi élet, és ezt igyekszik is kihasználni. Sajnos ez a Stavros kicsit kevés ahhoz, hogy a hátán vigye a filmet, de jobb híján néha tényleg van ilyen érzése az embernek.
Azt tudnám mondani, hogy most jóságosan elfordítjuk a tekintetünket, nem bélyegezzük meg sem a rendezőt, sem az alattvalóit, és két dologért imádkozunk. Az első, hogy ne legyen folytatás, a másik, hogy Hófehérke ellenfele a Singh-féle feldolgozás után is a mostoha legyen, ne a rendező.
Tarsem Singh - A sejt, Zuhanás
Henry Cavill - Trisztán és Izolda, Red Riding Hood, Csillagpor
Mickey Rourke - 9 és fél hét, Angyalszív, Harley Davidson és a Marlboro Man, Nyerő páros, Volt egyszer egy Mexikó, Tűzben edzett férfi, Sin City, Domino, A pankrátor, Hajsza, Vasember 2, A feláldozhatók, Végjáték
Stephen Dorff - Ments meg, Penge, Közellenségek, Made in Hollywood
