Sir Ranulph Fiennes 1991-es, The Feather Men című regénye szolgáltatta a Killer Elite alapját, de nem kaptam kedvet az elolvasására. Egy akciófilm mondanivalóval. Halálosan unalmas összeesküvés-elméletek. A filmet csak a bunyók mentik meg.
Danny (Statham) boldogan éldegélne a jól fizető bérgyilkos évek alatt összekuporgatott pénzéből valahol Ausztráliában, de egy napon levelet kap, benne mentora és barátja Hunter (De Niro) fényképével. Hunter csak akkor szabadulhat, ha Danny elvégzi helyette a bérgyilkos melót, amit az öreg nem véletlenül utasított vissza. Volt SAS katonákat kellene eltenni láb alól, ami felér az öngyilkossággal. Egy öreg sejk a fiai halálát akarja így megbosszulni, akiket a háborúban ezek az emberek öltek meg.
Danny persze kénytelen bevállalni, össze is szedi régi cimboráit, hogy ne akadjon torkán a nagy falat.
Ahogy megkezdik az előkészületeket Londonban, úgy kezd összeomlani a történet, hogy valami elmebajos elméletnek adjon helyet Feather Men csapatról, akik a katonákat hivatottak megmenteni. Az a baj csak ezzel, hogy ha akkor ők a kötelességüket teljesítették, akkor miért egy titkos társaság védi őket, akikről nem tudhatunk? Nyilván meg kell akadályozni, hogy megöljék őket, de miért titokban? Másrészt a Feather Men nagygyűlésesén az öregek alaposan a szánkba rágják, hogy ők sem szentek, és Ománban bizony elvetették a sulykot. Ennek ellenére nem derül ki, hogy most az a főgonosz, aki kinyírta a király fiait, vagy az, aki a gyilkosokat akarja megölni, vagy az, aki bérgyilkos után ered???
Szóval elég nehéz kitalálni, kinek szurkoljunk, amikor morálisan ingoványos minden egyes szereplő. De hála a filmiparnak, és az ő félreérthetetlen eszközeinek, van még egy lehetőség: azt választjuk, akinek szegény ártatlan apja helyett apját fogva tartják, és aki amúgy is csak régen gyilkolászott, most inkább házat renovál. Meg hát ő Jason Statham, a főszereplő. Ezzel meg is volnánk, jöhet az akció.
Egész jó kis verekedések vannak, de amikor elkezdik fél Londont fényes nappal lezúzni, az kicsit már sok nekem. Pörög a film rendesen, Danny, Davies és Meier nem is unatkoznak. Kár, hogy a két mellékszereplő a háttérbe szorul, pedig mindkettőjük érdekesebb karakter Danny-nél.
A film 1981-ben játszódik, de nagyon sok fegyver a filmben sokkal újabb, erről a mellettem ülő világosított fel mihelyt előkerült egy-egy új pisztoly. Úgy tűnik, a korhűség csak a frizurákban és a bőrkabátok stílusán látszik, meg egy-két régebbi autón.
De Niro egész szimpatikus kivételesen, Statham a szokásos, de hát mi mást is tudna mutatni? Szegény Owenért kicsit fájt a szívem, hogy egy ilyen jellegtelen és unalmas karaktert játszik. Verekedni tudott azért, meg morcosan nézni, de azért ő ennél többre hivatott. Dominic Purcell figurája és játéka tetszett nekem nagyon, az elején fel sem ismertem az embert az arcszőrzet mögött. Ő legalább nem volt röhejes, mint Owen azzal a bajusszal.
Szeretem a jó akciófilmeket, de ez nem tetszett. Pedig aztán a szereposztással nem volt probléma. Ez van. Egynek jó, ha zúzásra vágytok.
Gary McKendry - Everything in This Country Must (short
Jason Statham - A Ravasz, az Agy, és két füstölgő puskacső, Blöff, A szállító, Az olasz meló, Crank, A feláldozhatók
Robert De Niro - Taxisofőr, A szarvasvadász, Nagymenők, Ez a fiúk sorsa, Casino, A rajongó, Pokoli lecke, Jackie Brown, Apádra ütök, A szajré, Csillagpor, Machete, Csúcshatás
Clive Owen - A Bourne-rejtély, Artúr király, Közelebb, Sin City, A belső ember, Az ember gyermeke, Golyózápor, A bűn árfolyama, Kettős játék