És pár mondat filmekről, amiket volt szerencsém megnézni még a díjátadó előtt:
- The Social Network (A közösségi háló) - Nagyon szeretem Fincher filmjeit, nagyon ért hozzá, hogyan teremtsen hangulatot, különös témákat nyom le a nézők torkán, és imádjuk érte. Nekem tetszett A közösségi háló. Hiába, az a forgatókönyv is jól meg volt írva, Aaron Sorkin Oscarját nem is vitatom el. És a fiatal színészek is remekeltek. Ha nincs a pörgős forgatókönyv, és a feszült hangulat, akkor a történet egy unalmas bírósági tárgyalás szintjén marad volna. Így érdemes volt megvenni rá a jegyet, jól összerakott film, de nem győzött meg igazán. És ha valaki más rendezi, és nem a Facebook-ról szól, csak valaki beperel valakit egy kevésbé felkapott dolog miatt, elment volna rá bárki is?
- The King's Speech (A király beszéde) - Nem kedveltem soha Helena Bonham Cartert, mert nem akartam elhinni, hogy csakis újabb és újabb eszelős tekintetű nőt játszik. Nem láttam sok filmjét, de szinte mindegyikben ez volt a helyzet. De most végre nálam is befutó lett. Nem kedveltem soha Colin Firth-t sem, mert akárhányszor láttam, valami szerencsétlen flótást alakított, és ennek ellenére valakinek mindig sikerült beleszeretnie. 'És most még dadog is...' - gondoltam fanyalogva amikor beültem a moziba. Nem kicsit lepődtem meg, amikor leesett, bizony ez az ember felnőtt ehhez a szó szerint király szerephez, és mindenféle megjátszástól mentesen dadog, nekem meg elszorul a szívem. Geoffrey Rush pedig egyenesen lenyűgöző a szerepben. A végső beszéd már csak az i-re teszi fel a pontot, addigra a király és a tanár között kialakult barátság már rég eladta nekem a filmet.
- Black Swan (Fekete hattyú) - Azt hiszem, ez a film végleg összeforrt Natalie Portman nevével. Aronofsky lehetőséget adott neki, hogy kilépjen a kislány szerepből. Ő pedig tett róla, hogy mostantól ne csak a bájos Amidalára, vagy a rózsaszín parókás Alice-re emlékezzünk. Mathildáról nem is beszélve. Na de vissza a filmhez... Hatalmas feszültség adódik abból hogy Nina megkapja az utasítást, hogy szerezzen örömet magának, de képtelen erre. Érezhetően azért szurkol az egész közönség, hogy végre elélvezzen. Miközben a film nem erre van kihegyezve, nagyon jó érzékkel egyensúlyoz a valóság, és a Nina képzeletében történő dolgok között. Aztán kezd eldurvulni a helyzet. A befejezés, a fekete hattyú kibontakozása tökéletes, akkor is az lenne, hogyha Nina nem mondaná ki a film végén. A többi szereplő is meggyőző, természetesen Vincent Cassel nem okoz csalódást, és Mila Kunis is kapja majd a forgatókönyveket ezek után.
- Winter's Bone - Ezt láttam legrégebben, volt ideje leülepedni. Ami nagyon megmaradt így négy hónap után, az Jennifer Lawrence és John Hawkes alakítása volt. Úgy jöttem ki a moziból, hogy ez egy nagyon jó film valamiről, amiről sosem akartam volna tudni. Nagyon jól ábrázolja a lepukkant, megélhetésért küszködő amerikai családot, nyoma sincs városnak, és ha a főszereplő Ree-nek mennie kell, akkor gyalog indul el, és a kistestvéreit mókusra vadászni tanítja, hogy legyen mit enniük. Magával ragadó film, mindenkinek ajánlom aki nem idegenkedik egy komolyabb témától.
- True Grit (A félszemű) - Sajnos nem mindig van időm olyan filmeket megnézni, mint Clint Eastwood legendás westernjei, vagy egyéb legendás westernek. Amíg ez nem változik (igyekszem tenni az ügy érdekében), addig többek között a Fegyvertársak, az Appaloosa, és a 3:10 to Yuma maradnak a western alapjaim. Imádom A félszeműt. Nagyon hangulatos, szép a történet, király karakterek vannak benne, és első osztályú színészi játék. Jeff Bridges-nek sokan felróják, hogy ripacskodik, de szerintem épp a határon van, és egy pillanatra sem zökken ki. Hailee Steinfeld nem véletlenül volt Oscar jelölt, szókimondó karaktere rámenős, mégsem idegesítő. Matt Damon mint Texas Ranger kicsit furcsa nekem azzal a bajusszal, de annyi baj legyen. Ő sem marad alul a többiekkel szemben. Josh Brolin pedig rövid szerepe ellenére mindvégig ott 'kísért' a filmben. Nagyon jó, karakteres főgonosz-arca van. A westernek nagy fellendülését várom.
- Inception (Eredet) - Azért kellett már nagyon egy ilyen film, mert manapság az akciófilmekben nem a forgatókönyvön van a hangsúly, hanem a látványon. (Robbantás, autós üldözés, lövöldözés, ésatöbbi.) Nagyon szeretem a jó akciófilmeket, ezért aztán rettenetesen kiábrándító, amikor nyilvánvaló, hogy a rendező azt hiszi, a néző teljesen hülye. Na, ez nem így volt az Eredetnél. Nolan odatette magát: írt egy jó forgatókönyvet, és a megvalósításban sincs semmi hiba. Ütős kis csapatot hozott össze, ami a színészeket illeti. Talán a bamba Cillian Murphy lóg ki egy kicsit a sorból, de a szerepe nem is nagyon hagyja kibontakozni. Nem akarok most mindenkit egyesével éltetni, az egész gárda érzi mit kell csinálnia. És én hosszú idő után végre igazán izgultam a főhősért, végre gondolkodtam, hogy mi történik, mi lesz ebből, hova lyukadunk ki. Hálás vagyok Nolannek, hogy nem rágta a számba, mit gondoljak. Hallhatóan szisszent fel az egész mozi a film legvégén. És aki azt mondja, hogy nem gondolkodott el az Eredeten jobban, mint a Mátrix óta bármin, az lehet, hogy nem mond igazat?
- The Fighter (A harcos) - Mark Wahlberg évek óta meg akarta csinálni ezt a mozit, és most, hogy kész van, remélem, nagyon büszke magára. Nem sok bokszolós vagy sportolós filmet láttam, nem is nagyon tudom mivel összehasonlítani. Már az első képkockákból látszik, hogy ez nem az a laza 'tehetséges vagyok, és gyorsan lenyomok mindenkit' film lesz. Mert szerencsétlen Micky Ward hiába nyomja jól, nem igazán sikerül befutnia. A családja minden igyekezetük ellenére akkora kolonc a nyakán - segítünk neked, és melletted állunk címszó alatt - hogy valóban csoda, hogy Micky végül sikeres bokszoló lesz. A film nem arról szól, hogy milyen sokat kell edzenie a győzelemig, ő ezt szó nélkül folyamatosan teszi, törésből gyógyuló kézzel is. Nem is arról, hogy nem tud megbirkózni a vereséggel. Arról szól, hogy a családja ellenére hogy lesz bajnok. Hogyan sikerül megtartania a barátnőjét, az anyját, az edzőjét, a bátyját anélkül, hogy egymás és az ő torkának ugranának a nagy segíteni akarásban. Melissa Leo annyira hiteles, hogy Oscarral jutalmazták. Christian Bale pedig olyan jó, hogy legalább annyira szurkolunk a drogos Dickynek, mint Mickynek. Különösen jólesik a happy end, amikor megtörtént eseményekről van szó. Soha nem hallottam eddig Micky Wardról, de le a kalappal előtte.
Szándékosan nem írok hosszan, mert az internet tele van jó kritikákkal. És végső soron mindenki döntse el maga, tetszett-e neki a film. Igenis nézzétek meg őket. Senkire ne hallgassatok, ha érdekel valami. Ezek pedig pláne nem okoznak csalódást.
