Vannak filmek, amiket megnézek, de nem írok róluk. Mert nem érzem őket elég jónak, vagy rossznak, vagy magam sem tudom eldönteni, hogy tetszettek-e vagy sem. Vagy nem merem bevallani, hogy ilyeneket nézek. És nem írok azokról sem, amiket úgy nézek, hogy közben netezek, blogot írok, vagy takarítok. Egy listát azért azt hiszem, időnként megér. Hátha épp a letöltés gombon babráltok, közben jó célra is lehetne azt a tárhelyet fordítani.
Machete - Robert Rodriguez csodája, Danny Trejo-val a címszerepben. Az IMDB szerint kb 200 filmben szerepelt, ha nem számoljuk az előkészület alatt állókat. Ha valaki ismeri ezen filmek stílusát, az tudhatja, hogy erőszak, gyilkolászás, káromkodás, leszámolások, bosszú, és hasonlók váltakoznak bennük dögivel. A Machetében is voltak ilyesmik, mert mindháromszor, amikor elaludtam lőttek, és amikor felébredtem akkor is. Plusz néha rácsodálkoztam, milyen dögösek a csajok, és hogy egy ilyen félelmetesen csúnya embernek a film végére mindegyik meglesz. Nézd meg, ha a zsé kategória eddig sem okozott gondot; ha bírod Rodriguez agyament filmjeit; ha Jessica Alba, Lindsay Lohan vagy Michelle Rodriguez rajongó vagy; ha Machete rajongó vagy. De inkább válassz valami értelmesebbet. Nem minden jó, amit ő rendez, csak mert Tarantino legjobb cimborája.
A karate kölyök (The Karate Kid) - Jaden Smith aranyos, a füleit Willtől örökölte. Le sem tagadhatná apucit, és nem értek nagyon a gyerekszínészekhez, de szerintem a maga mesterkéltségével is bájos és laza és gyerekes egyszerre. Szóval nem rossz. Jackie Chan az öreg, de nem vén edzőjét játssza, ő lehetett volna árnyaltabb, most, hogy nem csak pofozkodásról szólt egy filmje. Nem fogom kihajítani az ablakon a lemezt, ha a gyerekem ezt akarja nézni majd, de felnőtt fejjel felejtős.
Frost/Nixon - Erről nem azért nem írtam, mert nem tetszett, hanem mert nagyon, de mégsem tudtam volna egy értelmes bejegyzést írni róla. Mivel Frost az ambiciózus riporter Nixonnal a lemondása után készített interjúsorozatáról szól, az egész olyan, mint egy jó kis dokumentumfilm a Discovery-n. Vagyis olyan lenne, ha a két színész, Michael Sheen és Frank Langella nem brillíroznának a szerepekben. A mellékszereplők is nagyon jók. A hangulatteremtésről, korhű sérókról, ruhákról, kocsikról nem is beszélve. Ha nem zavar, hogy itt bizony csak szócsaták lesznek, érdekli a történet, vagy a politika, az bátran nézze meg.
Az élet sója (A Life Less Ordinary) - Danny Boyle rendezése, Ewan McGregorral és Cameron Diazzal a főszerepben. Előbbi elrabolja utóbbit, hogy váltságdíjat követeljen az apjától. Közben persze összemelegednek, és furcsa páros is a nyomukba ered. Nagyon vicces, és persze szürreális film, akkor jó választás, ha valami teljesen mást akartok nézni, mint a megszokott romantikus vígjátékok.
Terhes társaság (Due Date) - Ha szerinted a Másnaposok a legkúlabb vígjáték, akkor ez is tetszeni fog. De írtam már a vígjátékokhoz fűződő kapcsolatomról, nem vagyok oda értük. Ez is csak közepesen vicces, és még Robert Downey Jr. sem tudodtt feldobni. Az a másik csávó meg egyenesen siralmas kategória. Nem tagadom, nevettem néha, meg amúgy jó, de tényleg ez kell hogy legyen az új irány? Mondjátok, hogy nem!!!
